Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Három olyan film a hétvégére, amik nem hétköznapiak, de mégis szórakoztatóak. Nem sláger filmek és nem kasszasikerek, még is Oscar-díjasok és rengeteg európai filmdíjat zsebeltek be. Akkor csak jók lehetnek, nézzétek meg őket!

Az első film mindenképpen amit ajánlunk nektek az a svéd Az ember akit Ovenak hivnak (eredeti cím: En man som heter Ove – 2015-ben mutatták be). Egy feleségét elveszítő, örök zsörtölődő, öreg, úriemberről szól, akit először nem kedvelünk, a véére pedig annyira megszeretünk, hogy szinte már magunkhoz akarjuk költöztetni. Nagyon érdekesen felépülő vígjáték, dráma, amit érdeme minél hamrabb megnézni, nálunk csillagos ötöst kapott!

A második filmSzeretteink körében (eredti cím: The Hollars – tavalyi 2016-os film), ami olyan boldogságot és szeretet árad az első perctől kezdve, hogy már csak azért is megakarja nézni az ember, hogy a saját netán rossz napját feldobja, ha nem is érdekli a film. Tele szeretettel és valós, sajnos drámai eredetiséggel meséli el az elmúlást és az abból fakadó mély szeretetet.

A harmadik film nem túl egyszerű és az első kettőtől merőben eltér, de még is abban mélységesen egyforma, hogy a szeretetről és a maximális szívdobbanásról szól, ez a Szoba (eredeti cím: Room – 2015-ből, ami Oscar díjat is kapott, a legjobb női főszereplőjét, még pedig), című film.

#ASzoba #SzeretteinkKörében #AzEmberAkitOvenakHívnak #Előzetes #Trailer #Maffiózók #maffiozokhu #maffiozok
Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

Szólj hozzá....

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.