Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Nagyon komoly előzetessel itt az Igazság Ligája.

Amit sajnos csak az év végén nézhetünk meg a mozikban. Addig is be kell érnünk mini előzetesekkel és az első hosszabb trailerrel. Nekünk sokkal jobban tetszik a DC által preferált Igazság Ligája előzetes, mint az előzőleg meghirdetett vagy éppen elkészített Bosszúállók előzetesek. Miért van ez? Mert gyerekkorunk óta Superman és Batman rajongók voltunk. Egy kisebb dél – szláv városból vagyok, ahol  már a ’80. években is olvastunk képregényeket, de sajnos “csak” a DC hősök érkeztek el hozzánk. A ’90. években Svédországból hazaérkezett Édesapám hozott először Venom és Spiderman képregényeket…, de akkor az már nem hozott akkora lázba, mint előtte a denevérember, vagy a kriptoni pali…, szóval ez a “csúf” igazság.

Mind emellett azért hagy jegyezzem meg, hogy a marveles filmeket is szinte ugyan olyan nagy szeretettel és ínyencséggel nézem, már így negyven felé.

Nem is lenne Magyarország, ha nem azt olvastuk volna az összes mozis médiumba, hogy “kevés”, “nem jó” és “lehangolóan gyenge”! Szánalmas, hogy sosem a jót vesszük figyelembe, vagy éppen azt, hogy amit látunk az lehet jó is és egyben kielégítő is egy laikus filmező számára, mivel ők lesznek többen akik megnézik, nem a “szakértő” figyelemmel néző filmkritikusok.

Nekünk nagyon tetszett, a DC igényességével és persze titokzatosságával kapjuk az arcunkba az első kisebb képsorokat, ami nem csak csúcs-szuper, hanem egyszerűen lenyűgöző…, ja és nem mellesleg kezd Ben Affleck bejönni, mint Batman. Gal Gadot, már most szerelmünk (!!!)…, kinek nem?

Szóval aki nem várja ezt a filmet, az ne is nézzem több képregény filmet!

Előzetes:

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.
Szerinted melyik közös szuperhősös film lesz a jobb?
Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.
Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

Szólj hozzá....

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.