Film- és férfimagazin

 

Imádom az olyan premier előtti vetítéseket, ahol az egész moziban csak hölgyek ülnek. Ilyenkor minden esetben később érkezem, hogy egy – egy eldobott férfias mosolyt el – el tudjak küldeni a már megérkezett és a filmről csacsogó nőkoszorúknak. Ennyit bekezdésnek! 🙂

A filmről: az első két rész sem férfiaknak szólt, de még is megnéztem, mivel imádom a zenét és annál jobban Anna Kendricket. A sztori és a körítés nem igen mond semmit egy “férfinak”, de annál szórakoztatóbb a film humora és a kikapcsolódáshoz szükséges energiái, főleg az énekben és annak előadásaiban. Ez a saját véleményem, ami remélem segíti annak fényét, hogy megnézzétek vagy sem a filmet. Ebben segítünk még egy – két előzetessel, filmrészlettel és egy kis történet leírással. Ja még csak annyit hozzáraknék, hogy 2015-ben a  második rész, minden idők legnagyobb bevételt hozó nyitó hétvégéjét tudhatja magáénak, a zenés film műfajában.

A film rövid története: az előző két részben megkedvelt lányok lediplomáztak és kiléptek a nagybetűs életbe, ahol már nem elég a sikerhez, ha valaki egy acapella-együttes tagja. A Bellák nagy lendülettel visszatérnek a Tökéletes hang 3-ban. A világbajnokság megnyerése után a Bellák szétszéledtek, és keserűen tapasztalták, hogy az énektudás még nem jelent biztos állást. Ám hirtelen lehetőség adódik, hogy tengerentúli turnéra induljanak, tehát a csodás csajok ismét összegyűlnek, hogy együtt énekeljenek és szokásuk szerint kétes kimenetelű döntéseket hozzanak…

Film részletek:

Chloe köszöntőt mond!

Az ellenfél!

Újra a színpadon

Emily buzdítja a lányokat

Felkészül: Beca és Háj Amy

“Menj ki a színpadra, és tedd oda!”