Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

 

Olyan filmeket válogattunk össze az öt kiemeltben, amik a nőkről szólnak, vagy a nőkkel is olyan szoros kapcsolatban vannak amiket érdemes megemlíteni.

 

1. Igazság (eredeti cím: Truth, 2015.) – nők a politikában, a politikusok hitelessége és persze az igazság mindig is a legfontosabb. Ezt mutatja be ez a film. A főszereplő és egyben bepalizott, átvágott “politikus segéd” (világhírű lobbista és egyben sajtófőnök a hölgy), megszemélyesítésében Cate Blanchett zseniális és akik még ebben segítik az a két általunk, nagyon kedvelt színész; Robert Redford és Dennis Quaid. Melletük még aki nagyn jól szerepel a filmben és igazán “kiteljesedik” az Elisabeth Moss a Mad Man, Reklámőrültek sorozatból. Nem szívesen árulok el többet, nézzétek meg. Politikai triller, nagyon jó.

2. Vadon (eredeti cím: Wild, 2014.) – egy nő, aki önbecsülésében és saját magában is a legmélyebbre süllyed, elhatározza, hogy egy lehetetlen küldetést visz véghez. Reese Witherspoon ismét (Nyughatatlan, Dr. Szöszi), hatalmasat alakít. A nőknek lehetne ez az epik a kitartásra vagy akár csak az önmegvalósításra, mi az amit egy nő kibír…, persze ez csak a saját véleményünk.

3. Hölgy aranyban (eredeti cím: Woman in Gold, 2015.) – a film eredeti témát dolgoz fel, még pedig az akkor már az Egyesült Államokban élő, Maria Altmannét, aki a második világháborúban elkobzott festményét egy nem-igen jártas, rokon ügyvédre bízva akarja visszaszerezni, Európában. Helen Mirren a főszereplő és a másik oldaláról is megmutatkozik “deadpool”, azaz Ryan Reynolds és még jól is játszik, Katie Holmessal az oldalán. Érdemes megnézni, igaz csak egyszer. Ja a rendező; Simon Curtis; Viszlát, Christopher Robin, Egy hét Marilynnel…

4. A Számolás joga (eredeti cím: Hidden Figures, 2016.) – szóval abban az “Amerikában” járunk, ami akkora erénnyel és mellveregetéssel hirdeti az egyenjogúságot, ahol még 1950-1960-as években a színes bőrű lakói, TELJES DISZKRIMINÁCIÓBAN éltek. A nők meg végképp! A film az egyenjogúságról, faji és nemi megkülönböztetésről szól, nézzétek meg, nagyon érdekes, nem csak szórakoztat, tanít is.
Csak lábjegyzékben: az eddig negyven év alatt átélt USA elnökök közül, Barack Obama volt ez első olyan elnök akit szerettem!

5. Loving (2016.) – a film története; az 1950-es években az Egyesült Államokban, volt még olyan állam, ahol a bőr színe miatt nem házasodhatott össze két ember…, vagy, ha megtette, a törvény irgalmatlan és lehetetlen módon csapott le a “törvényszegőkre”.  A Loving házaspár szerelmének és küzdelmének története fontos mérföldkő a modern kori amerikai történelemben. Az ötvenes évek Virginiájában a fehér Richard és az afrikai-amerikai Mildred egymásba szeret. A törvények ellenére összeházasodnak, de a hatóságok üldözni kezdik őket, és szülővárosukból is menekülniük kell. Kilenc évig küzdenek azért, hogy törvényes házasokként élhessenek otthonukban. Perük, a Loving contra Virginia a legfelsőbb bíróság elé kerül, amely 1967. június 12-én a 14., végre kimondja, hogy a házassághoz való jogot nem befolyásolhatja a bőrszín, továbbá alkotmánykiegészítésre hivatkozva egyhangúlag alkotmányellenesnek nyilvánították a vegyes házasságokat tiltó törvényeket, amelyek még 16 államban érvényben voltak (Alabamában így is csak 2000-ben törölték el a szóban forgó törvényt).
A filmről és annak kapcsolatos “mindenéről” egy wikipediás gyűjtemény van, akit jobban érdekel, itt megtalálja:
angolul
magyarul

További IGAZ TÖRTÉNETEK a filmvásznon, nem csak nőkkel:
– Hazugságok mágusa (eredeti cím: The Wizard of Lies, 2017.) – fantasztikus elme, borzalmas sztori, de igaz! Nagyon keményen jóóóó, Robert De Niro ismét hatalmasat játszik. A sztori pedig ismét az USA lebőgését mutatja és a rossz irányba terelését a világnak.
– Mélytengeri pokol (eredeti cím: Deepwater Horizon, 2016.) – mikor tanul már a világ a nagy cégek bürokratikus diktatúrájából? Nagyon érdemes megnézni, mit is művelnek, azok akiknek nem számít az emberi élet.
– Arany (eredeti cím: Gold, 2016) – hatalmas sztori, hatalmas színészi játék. Nekünk nagyon tetszett.
– Vasakarat (eredeti cím: Bleed for This, 2016) – egy nagyon érdekes bokszos sztori, Vinny Pazienzaval. Ő az az olasz amerikai, aki nagyon súlyos autóbaleset után ismét felépülve boxolni kezdett. Miles Teller alakítja a fiatal ökölvívót és Aaron Eckhart az edzőjét. Sajnos a film nem “ütött” akkorát a mozikban, de sajnos nem is tudott volna, mivel nem volt 100%-os a forgatókönyv, és Miles Tellernek mi nem hittük el a szerepét…
– A hazafiak napja (eredeti cím: Patriots Day, 2016.) – hetek, hónapok óta húztam, hogy megnézzem ezt a filmet…, kellemes csalódás! Végre az amcsik is rájöttek: George W. Bush szervezte a 9/11-et és nem azok akikre ráfogták. Nem az ellenség kiirtásával, hanem a szeretete vezet a “GYŐZELEM” felé. Nagyon tetszettek a filmben az erre való utalások és megjegyzések…, tessék is szeretni és egyben elfogadni, mindenkit. A film maga egyszerű és semmi extra, de pont a fentiekért én nagyon élveztem. Legközelebb is megfogom nézni.
– Viktória királynő és Abdul (eredeti cím: Victoria and Abdul, 2017.) – egyszer nézhető, hazafias és indiaias film. Elmegy, de egyáltalán nem tetszett annyira, hogy legközelebb is megnézzem.
– Utolsó megálló 174 (eredeti cím: Última Parada 174, 2008.) – a brazil film ismét vissza visz minket a favellákba és annak nyomornegyedeibe, ahol Sandro Rio de Janeiro szegénynegyedében nő fel. Tízéves volt, amikor a szeme láttára meggyilkolták az anyját. Ezután az utcagyerekek bandájához csapódott…, a filmet az a Bráulio Mantovani írta, aki az Isten városát vagy éppen az Elit halálosztókat. Nagyon érdekes és jó film, tessék minél többen megnézni.

Filmet nézni jó, ti is tegyétek azt. 🙂

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

Szólj hozzá....

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.