Film- és férfimagazin

 

PREMIER ELŐTT megnéztük a Felhőkarcoló (eredeti cím: Skyscraper), című filmet, Dwayne “The Rock” Johnson főszereplésével.

A film nagyon izgalmas volt és mindenkinek ajánljuk aki ki akar kapcsolódni és egy jót izgulni, pasijába, csajába kapaszkodva. Igaz ehhez hasonló sztorit már láttunk 1988-ban, Bruce Willis főszereplősével, a “Drágán add az életed!” című filmben 30 éve. Persze ez most egy kicsit másabb: “Rock bácsi”, már szinte minden elektronikus szerkentyűhöz ért és ami a legdurvább, csak fél lábbal veszi be a toronyépületet, ami nem igazán hasonlít semmire.

Őszinte leszek! Néha egy kicsit mosolyogtam, de nem a poénokon…, de mindentől eltekintve, nagyon élveztem a mozit!

 

HOTEL TRANSYLVANIA 3 – SZÖRNYEN RÉMES VAKÁCIÓ

A filmről: a vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után végre maga is alvadhasson egy jót.
Így azután különleges meglepetéssel készül: befizeti Drakulát egy szörnyen társas hajóútra, hogy egy ideig csak saját vérfagyasztó boldogságával törődjön. Az indulásnál kiderül, hogy a tervbe egy apró rög került: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenstein meg talán a Láthatatlan ember is velük tart.
De az igazi bajt csak a hajó titokzatos kapitánya, Ericka okozza, ugyanis hátborzongatóan szép, és Drakula teljesen elveszíti a fejét – csak hogy kiderül róla, hogy a végzet asszonya valójában van Helsing, a vámpírvadász unokája. Mavisnek kell fenntartania az oszladozóban lévő családi békét, és gondoskodni a megnyugtató végről…
Érdekesség, hogy az eredeti hangokat a következő színészek adják: Adam Sandler, Selena Gomez, Andy Samberg…

 

Férfiak fecskében  (eredeti cím: Swimming with Men)

A filmről: Eric, a londoni könyvelő egyre kiábrándultabban éli unalmas és örömtelen életét. Egy nap azonban rádöbben: csak akkor lehet újra boldog, ha sikerül visszahódítania feleségét. A megoldáshoz vezető úton váratlanul és szinte akarata ellenére egy férfiakból álló szinkronúszócsapatban találja magát. A milánói világbajnokságra készülő, sokszínű társaság testvérként fogadja be Ericet, és miközben a „piramis” és „virág” figurákat gyakorolják edzőjük, a tűzrőlpattant Susan vezetésével, együtt segítik új barátjukat a boldogság felé vezető úton.

 

[poller_master poll_id=”11″ extra_class=””]