Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Instant Család – eredeti cím: Instant Family

Egy fantasztikus sztori, nagyon – nagyon jól összerakva.
A mai kor egyik legnagyobb betegsége (az elhízás mellett), a felelőtlen gyermekvállalás. Annyi, de annyi gyermek fizeti meg ennek az árat, hogy azt számokban el sem tudjuk képzelni. A csonka családok és az “eldobott” kicsiny – kis életek meseszerű vetülete ez a film. A filmet ne úgy, nézzétek, hogy a szülők mit és hogyan tudnak megadni a gyerekeknek, hisz nem az anyagi javakról szól a film, hanem a mérhetetlen és önzetlen szeretetről. Próbáljátok ti is ezzel a szemlélettel végignézni és, ha máshogyan nem is legalább abba belegondolni, milyen is az amikor nincs családod és anélkül kell felnőnöd…

Rövid tartalom:  az író-rendező Sean Anders (Megjött apuci filmek) életéből merített valós események inspirálták a filmbéli Ellie és Pete történetét. A sikeres pár abból él, hogy házakat újítanak fel, és eladják őket. Amikor felmerül a családalapítás ötlete, megrettennek a gondolattól, hogy „vén szülék” lesznek, mire a gyerekük diplomázik, és viccből felmerül, hogy mi lenne, ha örökbe fogadnának egy 5 éves gyermeket, és úgy tennének, mintha már öt éve szülők lennének. Amikor azonban komolyan foglalkozni kezdenek az örökbefogadással, és rájönnek, hogy sok jót tehetnek vele, úgy döntenek, hogy nevelőszülőkként magukhoz vesznek egy fiatal fiút vagy lányt. Meglepő módon egy tinédzserrel találják meg legjobban a közös hangot. Ráadásul ennek a tinédzser lánynak van még két kisebb testvére is!  Fenntartásaik ellenére Ellie és Pete magukhoz veszik mindhárom csemetét. Ahogy az összetartó tesók befonódnak életük szövetébe, Ellie és Pete nevetések és könnyek közt tapasztalják meg, milyen is egy igazi család.

Bemutató: 2019. január 24., Forgalmazó: #UIPDunaFilm

 

A 64-es betegnapló – eredeti cím: Journal 64

Fantasztikusan felépített krimi! Nem csak ajánlom, de kötelezőnek érzem, hogy meg kell néznetek.
A film minden allűr vagy éppen amcsi filmgyár sztereotípiától mentes és ahogyan azt megszoktuk, végig izgulhatjuk a filmet.

Rövid tartalom: munkások egy lakás falának bontása során szörnyű felfedezést tesznek: egy titkos szobában három mumifikálódott holttestre találnak. Az ügyet a Q-ügyosztály nyomozói, Carl Mørck és Assad kapják. Hamarosan rájönnek, hogy a szálak Sprogø szigetére vezetnek. A sziget hírhedt kórházában egykor nőket sterilizáltak, gyakran erőszakkal. Az egykori rémségek azonban nemcsak a három holttesttel vannak összefüggésben, a nyomozás további sötét titkokra is fényt derít. Mørck és Assad az egyik legnagyobb kihívásukkal néznek szembe, amikor az ügy végére próbálnak járni. A 64-es betegnapló Jussi Adler-Olsen világhírű bestsellerének adaptációja. A film a Magyarországon is nagy sikerrel bemutatott Nyomtalanul, Fácángyilkosok és Palackposta után a dán író Q-ügyosztály szériájának negyedik moziadaptációja, amelynek forgatókönyvírója ezúttal is Nikolaj Arcel. Arcel a világsikert aratott A tetovált lány forgatókönyvírójaként, valamint az Oscar- és Golden Globe-jelölt Egy veszedelmes viszony című film rendezőjeként vált világszerte ismertté. A film főszereplői a nyomozópárost alakító Nikolaj Lie Kaas (Zöld hentesek, Ádám almái, Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta, Férfiak és csirkék, 44. gyermek) és Fares Fares (Védhetetlen, Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta, 44. gyermek, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, A kairói történet). A 64-es betegnapló minden idők legnagyobb bevételét elért dán mozibemutatója lett hazájában, s egyöntetű vélemények szerint a sorozat legjobb darabja is egyben.

Bemutató: 2019. január 10., Forgalmazó: #VertigoMédia

 

Csodálatos fiú – eredeti cím: Beautiful Boy

Rövid tartalom:  David Sheff (az Oscar-jelölt Steve Carell – Foxcatcher, A nagy dobás) újságíróként már-már egészen hétköznapi, középosztálybeli életet él második feleségével és két gyermekükkel. Az idillt megtöri, hogy legnagyobb fia, az előző házasságából született Nic (az Oscar-jelölt Timothée Chalamet – Szólíts a neveden, Lady Bird) egyre súlyosbodó drogfüggőséggel küzd. A különféle leszokási kísérletek, ígéretek, próbálkozások és elvonókúrák elvetélt kísérleteknek bizonyulnak. A fia állapotát kétségbeesetten megérteni próbáló David pedig kénytelen feltenni magának a kérdést: meddig terjed a szülő felelőssége? A szereteten kívül mit tehet még a fiáért, amit eddig nem tett meg? Veszélybe sodorhatja-e saját, és új családja életét pusztán azzal, hogy tovább reménykedik Nic gyógyulásában? Felix Van Groeningen, az Oscar-jelölt Alabama és Monroe rendezőjének első angol nyelvű filmje szokatlan nézőpontból mutatja be a drogfüggőséget: a filmben nem csak a beteg, de a közvetlen hozzátartozók nézőpontját is megismerjük. A Csodálatos fiú egyszerre két bestseller, David és Nic memoárja nyomán készült.

Bemutató: 2019. január 31., Forgalmazó: #Mozinet

 

Üveg – eredeti cím: Glass

Fantasztikus volt az első kettő film, valószínűleg ennek okáúl, nagyon reméljük ez is az lesz!

Rövid tartalom: M. Night Shyamalan összeköti két remek filmjét, a 2000-es “A sebezhetetlen”-t és a 2017.-ben bemutatott “Széttörve” cselekményét egy vadonatúj thrillerben, az Üvegben. A Széttörve végét követően David Dunn (Bruce Willis) Kevin Wendell Crumb (James McAvoy) emberfeletti képességekkel bíró énje, a Fenevad nyomába ered. Miközben több alkalommal is éles helyzetben találkoznak, a háttérben Mr. Üveg, azaz Elijah Price (Samuel L. Jackson) alakja bontakozik ki, olyan titkok őrzőjeként, amelyek mindkét férfi számára létfontosságúnak bizonyulhatnak.

Bemutató: 2019.január 17., Forgalmazó: #ForumHungary

 

Kurszk – eredeti cím: Kursk

Sajnálatos módon már sokan emlékezhetnek erre a filmnek a történetére, hisz nem rég történt és nagyon – nagyon súlyos emberáldozatokat hozott, emberi mulasztások miatt. Eléggé lesújtó és egyben borzalmas a kép erről az egész történetről, de ez a katonaság és ez a döntés az orosz katonai felsővezetésről szól(t). Matthias Schoenaertsnek remélem mihamarabb Oscar kerül a vitrinjébe, mert én mióta nézem a fimjeit, még nem láttam rossz passzban!

Rövid tartalom: A film a Kursk nevű atommeghajtású tengeralattjáró igaz történetén alapul, amely egy gyakorlatozás során süllyedt el 2000-ben, a Barents-tengeren. A katasztrófát huszonhárom tengerész élte túl, akik elkeseredetten várták, hogy megérkezzen a segítség, miközben az oxigénük percről percre fogyott.

Bemutató: 2019. január 17., Forgalmazó: #BigBangMedia

 

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Te melyik filmet fogod megnézni?

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

 

 

 

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

Szólj hozzá....

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.