Film- és férfimagazin

 

Meyer Lansky – eredeti nevén Majer Suchowliński -,  született; Fehéroroszorzágban, Grodnoban; 1902. július 4-én, zsidó szülők gyermekeként. Apja Max Suchowliński, anyja Yetta Lansky volt. 1911-ben a család az Amerikai Egyesült Államokba vándorolt ki és New York Manhattan városrészében telepedett le, a Lower East Side.

Lansky már iskolásfiúként találkozott Lucky Lucianóval, aki pénzt követelt tőle, a kisebb fiú ezt bátran visszautasította, ami annyira tetszett Lucianónak, hogy ettől fogva egész életükre barátok lettek. Lansky, Lucky megismerése előtt találkozott és legjobb barátja volt #BugsySiegel -nek, akinek köszönhetjük a mai Las Vegas -t.

1936-ra Lansky jelentős pozíciókat épített ki a szerencsejáték üzletben, Floridában, New Orleansban és Kubában. Ebben az időben került társa, Luciano börtönbe. A kaszinók alkalmasak voltak a maffia pénzeinek tisztára mosására. Állítólag az ő nevéhez fűződik, hogy a maffiacsoportok „szabad városnak” nyilvánították Miamit, ami annyit jelentett, hogy a városra nem alkalmazták a máshol a maffiacsoportokra jellemző szigorú területi felosztást.

Miután 1931-ben Al Caponét a hatóságoknak adóelkerülés vádjával sikerült elítéltetniük, Lansky is tudatára ébredt, hogy ez neki is az érzékeny oldala lehet. Ezért a növekvő kaszinóbirodalom feketepénzeit Európába vitte, és miután 1934-ben a svájci banktörvény ezt lehetővé tette, a pénzt számozott bankszámlára helyezte. Lucy Komisar tényfeltáró újságíró szerint később Lansky még egy offshore bankot is vásárolt Svájcban, amelyet shell és holding cégek hálózatán keresztül pénzmosásra használt.

A zsidó gengszter egyik legnagyobb húzása az volt a háborúban, hogy 1930-as években Lansky és bűnszervezete kilépett a „normál” üzletmenetből és náci szimpatizánsok gyűléseit verték szét! Maga Lansky így emlékezett vissza arra, hogyan esett neki 14 társával egy náci gyűlésnek Yorkville-ben, Manhattan németek lakta részében: „A színpadot szvasztika és Hitler képe díszítette. A szónokok locsogni kezdtek. Csak tizenöten voltunk, de akcióba lendültünk. Párjukat az ablakon dobtuk ki… A legtöbb náci pánikba esett és kirohant. Mi utánuk és elláttuk bajukat… Meg akartuk mutatni nekik, hogy a zsidók nem mindig dőlnek hátra, elfogadva a sértéseket.”
Lansky a második világháború idején a Tengerészeti Hírszerző Iroda Alvilág-operációjának fő segítője volt. Ebben a kormány bűnözők segítségével kutatta fel a német kémeket és szabotőröket.

A második világháború után Lansky szövetségesét, Lucky Lucianót kiengedték a börtönből, azzal a feltétellel, hogy visszaköltözik Szicíliába Luciano azonban ehelyett titokban Kubába utazott, hogy onnan mozgassa az amerikai maffia szálait. Fulgencio Batista tábornok, Kuba elnöke jóváhagyásával Luciano helyben egy sor kaszinót működtetett. Ahogy kubai vállalkozásainak jövedelme nőtt és a szerencsejáték üzlet felvirágzott, úgy jött meg egyre inkább Lansky kedve is, hogy befektessen. Nagy összeget költött a Havana Riviera hotel projektre.

1959-ben azonban Fidel Castro színre lépése és a kubai forradalom egy csapásra megváltoztatta a maffia kubai befektetéseinek kilátásait. Az új kubai elnök, Manuel Urrutia Lleó bezárta, illetve államosította a kaszinókat és szállodákat. Lansky a Bahamákra távozott. Mivel a hatóságok Miamiban is lecsaptak a kaszinókra, Lansky egyre inkább las vegasi jövedelmeire szorul.

Lansky, kívülálló szemszögéből nézve, szürke, ismétlődő napi cselekedetekből álló életet élt Miami Beach-ben, megnehezítve a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) életét. Átlagos nagyapának öltözött, minden reggel kutyát sétáltatott, egyszóval egy ártalmatlan nyugdíjas inkognitójába bújt. Társai rendszerint bevásárló központokban, sétálóutcákon és egyéb zsúfolt helyeken találkoztak vele. Majdnem minden nap váltogatott sofőrökkel autózott körbe a városban, hogy más és más fizetős telefonokat használhasson. Lansky olyan ravasz és megfoghatatlan volt, hogy az 1970-es évek közepére az FBI lényegében felhagyott a megfigyelésével.

1970-ben Lansky szövetségi adócsalással kapcsolatos vádak elől az izraeli Herzliya Pituah-ba menekült. Bár az abban az országban hatályos „Visszatelepülési Törvény” a világ minden részéből érkező zsidónak szabad lehetőséget biztosít a letelepülésre, a bűnözői múlttal rendelkezők nem élhetnek vele. Két évvel Izraelbe való repülése után a hatóságok hazadeportálták az USA-ba, ahol bíróság elé kellett állnia. Ebben az ügyben a kormány tanúja egy eléggé megbízhatatlan uzsorás, Vincent Teresa, gúnynevén a „Kövér Vinnie” volt, aki egyben informátorként is dolgozott a hatóságoknak. A szövetségiek nem tudták hitelt érdemlően bebizonyítani Lansky bűnösségét, végül az esküdtszék 1974-ben felmentette őt a vádak alól.

A LEGFONTOSABB: Charles “Lucky” Lucianóval együtt alapvető szerepet játszott a gengszterszervezeteket összefogó Bizottság létrehozásában (és talán az Országos Bűnügyi Szindikátuséban is). Bár Lansky zsidó származású volt, tagadhatatlanul központi helyet töltött be az amerikai olasz maffia szervezetében és általában véve is a szervezett alvilág megszilárdításában (bár szerepét bizonyos vonatkozásokban vitatják).

1983. január 15-ben, Miami, Floridaban halt meg…

HÁROM FILM LANSKYRÓL:

Még az 1991-ben láttam a “Négykezes géppisztolyra” – #Mobsters – című filmet, amiben először hallottam Meyer Lanskyról a legnagyobb zsidó maffiózóról. Az akkori filmben #PatrickDempsey (Grace klinika, Valentin nap) játszotta – azóta is az egyetlen jó szerepe volt -, a zsidó gengsztert. A filmben nem ő a főszereplő és egyben nem is ő volt a hangsúlyos szereplő, hanem Lucky Luciano, akivel valójában jó barátsága segítette, óriási vagyonához.

Amúgy a legjobb #CharlesLuckyLuciano -ról szóló film. Még #AnthonyQuinn is szerepel benne, mint “Don Giuseppe ‘Joe the Boss’ Masseria”!

A filmből részlet “korhoz van kötve”, szóval lépj be a youtube fiókodba, mielőtt megnéznéd:

Még egy részlet a filmből az INSTAGRAM oldalamról!

———

A második film amit Lanskyről láttam az a “A bűn királya” – #Lansky – című film, ami annyira gyengére sikeredett, hogy fájt megnézni. #RichardDreyfuss játszotta a főszerepet. További főszereplőkből valójában kiderül, a film minősége is: Anthony LaPaglia, Eric Roberts, Beverly D’Angelo…

A filmben az a durva, hogy amellett, hogy borzasztóan gyenge, hogy elferdíti az igazságot és úgy állatja be a Lanskyt, hogy ő írányította Luckyt, pedig ugye semmi köze nem volt ehhez! Örülhetett, hogy az olasz maffia asztalához, a #CosaNostra -hoz lehetett valami köze a digó barátain keresztül!

A netes megosztó oldalon fenn van az egész film, megnézhetitek:

———–

A legújabb film ami a fehérorosz – amerikai gengszterről szól, #HarveyKeitel alakítja, #SamWorthington a színésztársa. Sajnos még nem láttam a filmet, de amikor megnézem írok róla!

2021-ben kiadott, legújabb Lansky film előzetese: