A KÍMÉLETLEN – Le battant, 1983.
A film legfőbb „érdekessége”, hogy Alain Delon nem csak főszereplője a filmnek, hanem rendezője és forgatókönyvírója is egyben. Személy szerint, én nagyon szeretem ezt a kultikussá vált francia, gengszter „limonádét”! 🙂
Sztori röviden: Jacques Darnay – Alain Delon -, 10 évet töltött börtönben, mert kirabolt egy ékszerészt, aki tisztázatlan körülmények között életét vesztette. Arra a kérdésre, hogy volt-e bűntársa, és mi lett az elrabolt gyémántok sorsa, a pontos választ senki sem tudja. Kiszabadulása után többen a nyomába erednek. A rendőrség azt reméli, hogy a volt rab elvezeti majd őket a hiányzó gyémántokhoz. Olyan veszélyes bunözők is készülnek a fogadására, akik korábban a barátai voltak. Nem számíthat senkire, csak magára. Belebotlik egy lányba, akinek majd az életét vagy a halálát köszönheti.
DOBERMANN – 1997.
Kezdjük ott, hogy már csak azért is nagyon szeretem ezt a filmet, mert tele van jobbnál – jobb elektronikus zenével! 🙂 Fantasztikus a filmzene, korszakalkotó abból a szempontból, hogy ezt a stílust akkoriban eléggé merész volt beletenni egy filmben, főleg elejétől a végéig. A filmért felelős zeneszerző pedig: Brune az az Schyzomaniac DJ. A plusz zenei ráadás ami nekem mindent vitt az a Prodigy – Voodoo People volt!!!!!!!! <3
A film rendezője a holland származású, francia, ma 59 éves Jan Kounen, aki a következő filmeket is rendezte: Blueberry, 99 frank, Coco Chanel és Igor Stravinsky. A Dobermann volt a direktor első filmje, előtte videó klipeket készített, például az Erasurenek.
A főszereplői közül 1997-ben a legnagyobb sztár: Tchéky Karyo volt (Nikita, Gyilkosság nagyvonalakban, És a zenekar játszik tovább…, A félelem városa, Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, Aranyszem, Meglesni és megszeretni, Fűbenjáró bűn, Hosszú jegyességés), de azóta, ma már a fejére nőtt Vincent Cassel és persze akkor még igencsak kezdő színésznő Monica Bellucci modell, főszereplésével készült a film.
Röviden a sztori: a karizmatikus bűnöző Dobermann (Vincent), aki a megkeresztelésekor kapta első fegyverét, brutális rablóbandát vezet gyönyörű, süket cigánybarátnőjével (Monica). Egy összetett és brutális bankrablás után a párizsi rendőrség vadászik rájuk. A vadászatot a szadista zsaru Christini (Tchéky Karyo) vezeti, akinek egyetlen célja van: bármi áron elkapni Dobermannt. Sikerül elkapnia Olivier bandatagot, aki szintén egy Sonia nevű transzvesztita. Christini megfenyegeti, hogy megöli Olivier babáját, ha nem segít neki elkapni a bandát. Oliviernek nincs más választása, és felkeres egy partit egy diszkóban, ahol a banda többi tagja ünnepli a rablást. Riasztóadóval értesíti Christini-t, hogy a banda minden tagja itt van, ezért a rendőrség razziát indít. Fegyverharc után a rendőrök letartóztatják a banda több tagját, de néhányuknak sikerül megszökniük, köztük Dobermannnak, aki egy rejtett pincébe menekül, ahol szintén monitor képernyők mutatják, mi történik a diszkóban. Miközben Christini megöli Pitbullt, és egy autóval elrabolja Nat, hogy megerőszakolja, Dobermann elhagyja rejtekhelyét, és követi őt egy ellopott mentőautóval…
Részlet a filmből – KÖVESD BE A YOUTUBE OLDALAMAT, az „ÖSSZES” gomb megnyomásával:
A GYŰLÖLET – La Haine, 1995.
A három film közül a kedvencem ez a fekete – fehér, alapjáraton valós történetet feldolgozó alkotás, de még sem
Miért írom ezt?
A rendező – akkor még 26 éves -, Mathieu Kassovitz már 1993-ban kirobbant tüntetéseken is részt vett Párizsban a rendőrök ellen és ebből is kapta az ihletet a filmhez. rendezésében. A gettó, gengszterfiatalok, nem azért voltak erőszakosok, mert ilyen vagy amolyan etnikumhoz tartoztak, hanem azért, mert a rendőri vezetés olyan erőszakot mutatott feléjük, ami nem volt sem etikus, sem törvényes. A lázadások a film bemutatása után két nappal újra indultak Párizs külvárosaiban.
A film zenéje egyszerűen fantasztikus, klipszerűen jelenek meg a moziban, mint Bob Marley és a Wailers Burnin’ and Lootin’ alatt összevágott utcai zavargásokról látott képek, rengeteg R’n’B szám és még sok más soul muzsika.
A három színész azóta már nagy utat tett meg: a zsidó Vinz – Vincent Cassel személyében a francia film eljövendő szupersztárja is itt lépett először színre -, az arab Saïd – Saïd Taghmaoui – és a fekete Hubert – Hubert Kounde.
Nagyon – nagyon sok amerikai filmhez akarják hasonlítani a francia filmet, de semmihez nem fogható, persze 100%, sőt a rendező is említette, hogy sok régebbi film hatással volt rá, de még is ez egy egyedi, európai, gettó, gengszter film!
Röviden a sztori: Vinz (Vincent Cassel), egy zsidó srác, tele haraggal. Úgy tekint magára mint egy gengszterre, aki képes kivívni a tiszteletet, vagy elvenni azt, akár egy rendőr megölése árán is, magát a Taxisofőr Travis Bickle-je után mintázva meg. Hubert (Hubert Koundé) egy színes bőrű bokszoló, aki csendben szemléli a gettót és a gyűlöletet, ami körülveszi. Saïd (Saïd Taghmaoui), Arab származású, a trió folyamatosan beszélő hangja. Said próbálja megtalálni a középutat két barátja hozzáállása között az életet és gettót illetően. Egy barátjuk, Abdel Ichaha, akit összevertek a letartoztatásakor, kómában fekszik. Vinz talál egy rendőrpisztolyt és megesküszik, hogy ha a barátjuk meghal, akkor megöl vele egy rendőrt. Ez események sorozatát indítja el, amik a pusztulás útjára vezetik a triót. Beutazván a negyedükből Párizs központjába, szociálisan kívülállónak találják magukat, és lekésvén az utolsó vonatot haza, ténylegesen kizárva érzik magukat a városban…
Részlet a filmből – KÖVESD BE A YOUTUBE OLDALAMAT, az „ÖSSZES” gomb megnyomásával:






