Bűnös utcák – What Doesn’t Kill You, 2008-ból.
Van egy mondás – nem ebből a filmből, de ide igaz nagyon is: “Aki bűnözőnek születik, az mindig bűnöző is marad!”. Vannak persze kivételek és persze egy millióból sikerül egynek, de ez ritka mint a fehér holló.
Mark Ruffalo (Hulk, Sötét vizeken, Colleteral) és Ethan Hawke (Fekete telefon, Stockholm, Fegyvernepper) a két főszereplője a megtörtént eseményeken alapuló, gengszter filmnek. Két fiatal srácról szól, akik a bűnben nevelkedtek és hát felnőtt életükben sem lett más a munkájuk, mint a gengszterkedés. Mark feleségét, Amanda Peet (Bérgyilkos a szomszédom, Személyiségtolvaj) játssza, aki egyedül neveli szinte a két gyereküket, mert apukájuk folyamatosan drogozik és iszik, majd börtönbe kerül, ahogy a bűntársa is, Ethan.
Érdemes megnézni a filmet, de csak “egyszernézhetős”!
Érdekesség: Mark Wahlberg tesója Donnie Wahlberg is játszik a filmben… 🙂
Előzetes:
Kis Odessza – A bűn fészke – Little Odessa, 1994-ből.
A következő filmet írta és rendezte: James Gray. Sőt ez az első filmje a direktornak, amikor is 26 éves volt. Ilyen gengszter, maffiózó filmeket rendezett még ő: A bűn állomásai, 2000-ben, amiben Mark Wahlberg, Joaquin Phoenix, James Caan (Keresztapa), Charlize Theron és Faye Dunaway is szerepelt benne. Vagy 2007-ben “Az éjszaka urai”, amiben szinten a két kedvence mellett, akik Joaquin Phoenix és Mark Wahlberg, még Eva Mendes és Robert Duvall is feltűnik a filmben. 2013-ban a “Vérkötelék” bűnözős, gengszteres filmben is szép számmal játszanak ismert színészek;
Zoe Saldana, a francia, Oscar – díjas Marion Cotillard, Clive Owen, James Caan és Mila Kunis. Egyéb filmjei még a rendezőnek (csak, hogy érezzétek a “súlyát” a filmnek:) ): Armageddon Time, Ad Astra – Út a csillagokba, Z: Az elveszett város.
Szóval ez a film a New Yorki “kis odesszáról” és az ott élő orosz bevándorlókról szól. Ide tér vissza sok idő után a család feketebáránya Tim Roth (Kutyaszorítóban, Utolsó belővés, Ponyvaregény). aki találkozik öcsével; Edward Furlongal (Terminator, Amerikai história X). A két fiú szüleit, a beteg édesanyját Vanessa Redgrave ( Foxcatcher, A komornyik, Levelek Júliának), míg az igen csak ellentmondásos apukát Maximilian Schell (Ítélet Nürnbergben, Deep Impact, Vaskereszt) alakítja.
Nagyon érdemes akár többször is megnézni, egy jó kis gengszter eposz a múltból.
Előzetes:
Született bűnözők – Life of Crime, 2013-ból.
Őszintén megvalva, örült nagy csalódás volt a film. Csak is azért néztem meg, mert kíváncsi volt a fos
meddig folyik le…
A szereplő gárda sem tudta feldobni sajnos a nagyon rosszul elkészített és megírt filmet:
Jennifer Aniston, Tim Robbins, Isla Fisher, Mos Def.
Az ajánlás csak azért teszem, hogy nekem van ekkora izlésficamom, vagy tényleg ennyire kakker a film?!
Írjátok meg kommentbe!
Előzetes: