Miért érdekes és miért írok éppen erről, hogy az Egyesül Államokban élő barátom jóvoltából – köszönöm a képeket Lencse -, az egyik leghírhedtebb gengszter sírja kerül a mostani cikkünk, galériájának élére? Tavaly 2019-ben egy dokumentum film kedvéért felnyitották a hírhedt amerikai bűnöző sírját. A film még nem készült el, de én már nagyon várom!

Az Indianapolisi sírhelye még ma is rengeteg turistát vonz. Rengeteg szóbeszéd és összeesküvés-elmélet lett gyártva, ami szerint nem is a nevét viselő sírban nyugszik, a hírhedt maffiózó. A most készülő dokumentum film kedvéért, ez év szeptember 16-án az exhumálás megtörtént a #CrownHilli temetőben, amelyet Dillinger unokaöccse kérvényezett. A kihantolás és az újratemetés költségeit a tévécsatorna fedezi, amely  a dokumentumfilmet készíti a gengszter életéről. A kihantolás nem lesz egyszerű, mert Dillinger apja a koporsót nagyon erős vas és vasbeton burkolattal vetette körül ,hogy megakadályozza a sírgyalázást vagy hullarablást. Az FBI szerint Dillinger bandája tíz embert ölt meg az 1930-as években az amerikai Közép-Nyugaton végrehajtott véres bankrablás-sorozatban. Dillinger 1934 márciusában egy fából faragott puska segítségével megszökött az indianai #CrownPoint börtönből. Úgy tudni, míg bujkált, arcát átalakító műtétet végeztetett, és az ujjairól is megpróbálta lemaratni savval a mintázatot.

#MichaelMann készített róla egy nagyjátékfilmet, aminek a főszereplői között Oscar – díjas színészek is felbukkanak: #JohnnyDepp, #ChristianBale, #MarionCotillard, #JasonClarke, #StephenDorff és #ChanningTatum…